fbpx

Aktivitások > CédrusKörök

 

CédrusKörök

Mik azok a cédruskörök?

Szenior önkéntes munkaközösségek, melyek mindegyike egy-egy társadalmi feladatot ölel fel, mint a környezetvédelem, egészségmegőrzés, kultúra, hagyományőrzés, értékmentés stb. Tagjaink az adott CédrusKör vállalását segítik tudásukkal, önkéntes munkájukkal, aktívan részt vesznek a város és a városrészek életében. Kiemelten célunk, hogy a szenior korosztály számára aktív közösséget, társadalmi szerepvállalást, élethosszig tartó tanulási lehetőséget, feladatvállalást biztosítsunk, hogy napjaik ne magányosan és céltalanul teljenek, hanem közösségben, feladatot vállalva. Jelenleg nyolc CédrusKör működik, de folyamatosan bővülünk, így mindenki megtalálhatja azt a közösséget és feladatot, melyhez szívesen csatlakozna és melynek munkájában aktívan részt venne.

Cédrusköreink

Belvárosi CédrusKör

A Belvárosi CédrusKör tagjai részt vesznek a városrész szépítésében, a helyi identitás erősítésében. Küldetésük a kecskeméti szenior kultúra támogatása. Irodalmi, helytörténeti, művészeti programelemekkel tarkított szakmai programjuk garantálja a szellemi és társadalmi aktivitást. Közösen dolgoznak, kutatnak, eseményeket terveznek, szerveznek és valósítanak meg. Csatlakozni lakóhelytől függetlenül lehet hozzájuk! 

Széchenyivárosi CédrusKör

A CédrusKör tagjaik részt vesznek a városrész építésében, szépítésében, a helyi identitás erősítésében. Küldetésük a testi lelki egészség megőrzését segítő programok szervezése, lebonyolítása. Fontos feladatuk a fizikai aktivitás népszerűsítése, ezért a CédrusNet Kecskemét Gyaloglóklubbal közösen heti gyaloglást szerveznek a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba, valamit havi rendszerességgel látogatnak el más városokba és közösen gyalogolnak az Országos Gyalogló Idősek Klubjának tagjaival. Fontos célkitűzésük még a jótékonyság népszerűsítése, ezért tagjaik rendszeresen állnak karitatív ügyek mögé. Csatlakozni lakóhelytől függetlenül lehet hozzájuk! 

Vacsiközi CédrusKör

Tagjai részt vesznek a városrész építésében, szépítésében, a helyi identitás erősítésében, és nyomába erednek Kecskemét elfeledett hagyományainak, szokásainak. Tevékenységük fontos része az értékfeltárás, értékmentés és értékteremtés – például a régi mesterségek felkutatása, analóg fotók digitalizálása révén. Ide is lehet csatlakozni lakóhelytől függetlenül! 

Hunyadivárosi CédrusKör

A CédrusKör tagjai részt vesznek a városrész szépítésében, a helyi identitás erősítésében. Küldetésük a közös barangolás a művészetek körül. Olyan programelemekkel várják a csatlakozókat, mint amatőr rajz és festészet, novella olvasás majd ennek ábrázolása, amatőr fotózás és kiállítások látogatása. Csatlakozni lakóhelytől függetlenül lehet hozzájuk! 

Rózsakerti CédrusKör

A kör tagjai vállalják, hogy közösen óvják, ápolják és gondozzák, valamint népszerűsítik a Kecskemét szívében lévő Boldogasszony Rózsakertet. Programokat, rendezvényeket szerveznek ide, hogy minél többen megismerjék városunk legszebb parkját.  

ZöldVitalitás CédrusKör

A tagok döntően a környezet- és természetvédelem, valamint a tudatos és egészséges életmód területén tevékenykednek. Rendszeres tartanak „zöld” foglalkozásokat és előadásokat a témához kapcsolódóan. Közösen kerékpároznak, gyógynövény- és gombatúrákat tesznek. Együtt tanulják a hulladékmentes háztartás praktikáit. Szervezett önkéntes tevékenységet végeznek a környezetvédelem jegyében. Bárki csatlakozhat hozzájuk.

HírösNagyi CédrusKör

A CédrusKör tagsága a CédrusNet Kecskemét Program tanfolyamát elvégzett Nagyikból áll, akik folyamatosan bővítik ismereteiket. Pótnagyiként vesznek részt a család életében, gyermekprogramokat szerveznek, vagy rendezvényeken foglalkoznak a gyerekekkel.

Hírös Időslátogató CédrusKör 

A CédrusKör tagsága a CédrusNet Kecskemét Program tanfolyamát elvégzett Időslátogatókból áll, akik a képzést követően is folyamatosan bővítik ismereteiket. Időslátogatóként segítik a családok és az idősek életét, emellett aktívan részt vesznek a város civil életében is 

Ha szeretnél hozzánk Csatlakozni akkor kérj időpontot a
06 70 798 3522-es telefonszámon! Szeretettel várunk!

Mi a célja a CédrusKöröknek?

A CédrusKörök a CédrusNet Kecskemét Programmal együtt dolgozó, annak normáit követő civil társaságok. Minden CédrusKör egy általa fontosnak tartott ügyet képvisel, tagjai közösen tevékenykednek az aktív idősödés dimenzióiban vállalt céljaik eléréséért.

Hasonlóan más civil társaságokhoz, a CédrusKörök is ügyvivőt választanak, szakmai tervet készítenek, és szakmai tevékenységüket éves tervüket követve valósítják meg. A CédrusNet Kecskemét Program biztosítja számukra az infrastrukturális, kommunikációs hátteret, leveszi vállukról az adminisztrációs terheket, így téve lehetővé, hogy valódi szenior élményközösségként működhessenek.

Fontos küldetésük a társadalmi szerepvállalás, az önkéntes munka népszerűsítése, a hasznosságélmény növelése. A tagfelvétel folyamatos, így ha bárki kedvet érez a működő CédrusKörökhöz való csatlakozáshoz, várjuk szeretettel!

Nyitottak vagyunk arra is, hogy új CédrusKöröket indítsunk, ha van olyan ügy, amit a fent leírt keretek szerint szívesen képviselnél, keress minket bátran!

„A CédrusKöröknek hála ebben a korban is megtapasztalhattam, hogy én is lehetek hasznos. Segíthetek másoknak és nekem is segítenek, ha valamivel elakadtam. Tanulhatok olyan ismereteket, amik a korom miatt eddig kimaradtak az életemből. A CédrusNet Kecskemét program elismeri az önkéntes munkámat, valamint sok olyan programon vehetek részt amit tag tagság nélkül tehetnék. Szeretem az aktív idősödést!”

T.Marica

„Nekem a CédrusKör egy sokszínű nagy család, amit különböző érdeklődésű emberek alkotnak és jó emberek között, jól érzem magam. Itt megtalálom az érdeklődésemnek megfelelő képzéseket, meghallgatják és megkérdezik a véleményemet. Azért is szeretek ehhez a közösséghez tartozni, mert szeretettel figyelnek rám/ránk. Gazdag programok teszik színesebbé a hétköznapokat. Hasznos elfoglaltságot találok itt és önkéntesként számítanak rám, munkámat díjazzák.”

Sz.Marcsi

„A CédrusKörök révén megtapasztaltam, hogy jó érzés az emberi összetartás a jó ügy érdekében. Rengeteg lehetőséget találtam itt a szabadidőm hasznos eltöltésére, tanulás, kirándulás, sport, önkéntes munka, szórakozás stb. Külön kiemelném, hogy a Rózsakert gondozása a szívügyem!”

L.Gizus

Kapcsolódó hírek

A Kápolnák Útja túraútvonal

A Kápolnák Útja túraútvonal

Javában dübörög a nyár, kicsit szeszélyesen kicsit változatosan, de reméljük, hogy tartalmas telnek a napjaitok! A következő cikk mindazoknak szól, akik kimozdulnának Kecskemét környékén, megismernék az alföldi tájak rejtett szépségeit.  Kedves Cédruskörök!...

bővebben

Tartson velünk

csatlakozzon közösségünkhöz!

 

Ha szívesen csatlakozna közösségünkhöz, látogasson el irodánkba munkanapokon 8:30-12:00 óra között és töltse ki regisztrációs lapunkat. Ha kérdése van, forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Irodánk címe

Széchenyi sétány 6.
Kecskemét
6000

(Széchenyi István Közösségi Ház)

 

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 444 583
Email címünk:
kapcsolat@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV